Eredetiségvizsgálat - Amit tudni akart!

2010 január elsejétől megváltozik az eredetiségvizsgálat jelenlegi rendje PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2009. december 25. péntek, 16:20
A 2009-ben módosított, „a közúti közlekedési nyilvántartásáról” szóló 1999. évi LXXXIV. törvény, és a kapcsolódó kormányrendelet rendelkezései értelmében 2010. január elsejétől -egy 2010. március 31-ig tartó átmeneti időszakot is magában foglalva- megváltozik az eredetiségvizsgálat jelenlegi rendje –értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség. A változást azon kormányzati szándék vezérelte, mely a közigazgatás reformjával, és a szolgáltató állam megteremtésével az állampolgárok adminisztratív terheinek csökkentését, a hatósági ügyintézés egyszerűsítését és meggyorsítását célozza, többek között az „egyablakos” ügyintézés és az elektronikus ügyintézés lehetőségének megteremtésével. Ezek a szempontok indokolták az eredetiségvizsgálatban történő közreműködés, valamint ezzel összefüggésben több más közlekedés-igazgatással kapcsolatos jogintézmény felülvizsgálatát, és megfelelő korrekcióját.

Az egyablakos ügyintézés lehetőségét teremti meg, és az ügyfelek kényelmét szolgálja, hogy a tanúsító szervezetek vizsgálóállomásain –ahol erre a technikai feltétel adott – a műszaki vizsgálat és az eredetiségvizsgálat egyaránt elvégezhető lesz. Az előzetes eredetiségvizsgálatért fizetendő díj összege változatlan marad.

A különböző vizsgálóállomásokon végzett eredetiségvizsgálatok eredménye egymással teljes mértékben egyenértékű és egymásnak megfeleltethető lesz, mert a korábban alkalmazott ötféle vizsgálati technológia helyett a vizsgálóállomásoknak egységes adminisztratív és technológiai feltételeknek megfelelő eljárást kell alkalmazniuk. Ez elősegíti ugyanakkor az új közreműködők piacra lépését, és biztosítja a versenysemlegességet az eredetiségvizsgálatban közreműködők tekintetében.

A közreműködő szervezetek eredetiségvizsgálatban történő részvételének elengedhetetlen feltétele lesz a Nemzeti Közlekedési Hatósággal, mint engedélyező hatósággal megkötött érvényes hatósági szerződés.

A vizsgálóállomások közvetlen informatikai kapcsolatban lesznek a központi rendszerrel, és az eredetiségvizsgálatot támogató egységes informatikai alkalmazás segítségével egyszerűbbé válik a vizsgálathoz kapcsolódó adminisztráció.

Az előzetes eredetiségvizsgálat bevezetésére elsősorban bűnmegelőzési szempontok miatt került sor 1998-ban. A vizsgálat 2004-től működik hatósági eljárás keretében.

A bevezetést követően jelentősen csökkent a gépjármű-lopások száma. A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala az eredetiségvizsgálati eljárás során felfedezett hiányosságok miatt, bűncselekmény gyanújával közel 4500 hatósági feljelentést tett az elmúlt öt évben.

A gépkocsi adás-vétel során a vevő számára biztonságot nyújt a gépkocsi szakszerű átvizsgálása, mely során megtörténik a járművön fellelhető azonosító adatok összevetése a jármű okmányaiban és a nyilvántartásban lévő adatokkal. Az adatok közti eltérés esetén megállapítható az esetleges jogtalan beavatkozás ténye. Például illetéktelenül átütötték az alvázszámot, vagy a motorszám alapján kiderül, hogy eredetileg a vizsgált motor nem az adott járművel lett gyárilag összeépítve.

Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2009. december 23.

Gy. Mészáros Ágnes
Módosítás dátuma: 2009. december 25. péntek, 16:23
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Budapest XI ker, Herceghalom, Páty, Telki, Budaörs, Budakeszi, Zsámbék, Csabdi, Mány, Gyermely, Szomor, Tök, Perbál, Budajenő, Nagykovácsi, Biatorbágy, Törökbálint, Diósd, Érd, Tárnok, Sóskút, Etyek,  Tinnye, 2009, 2010, 2011