Eredetiségvizsgálat, Eredetvizsga, Műszaki vizsga - Budapest

Az autószerelők kormánykritikája PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2009. november 24. kedd, 08:56

Komoly kritikát fogalmaz meg az Európai Autószervizek Egyesülete a gépjárművek műszaki vizsgáztatása és környezetvédelmi felülvizsgálata terén várható változások miatt. Szerintük már eddig is milliárdokat vesztettek az autósok, s csak rosszabb lesz.

Az Európai Autószervizek Egyesülete közleménye szó szerint: 

A Magyar Köztársaság Országgyűlése két héttel ezelőtt elfogadta (MSZP - SZDSZ-es többségi szavazattal) a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi CIX törvényt. Ezen törvény 47. és 48. §-a (Közúti Közlekedésről szóló és a Közúti Közlekedési Nyilvántartásról szóló törvény) alapozza meg a Nemzeti Közlekedési Hatóság júliusban elhangzott sajtónyilatkozatainak gyakorlati megvalósíthatóságát 2010. január 1.-vel, amennyiben a hátralévő 5 hétben elkészülnek a szükséges végrehajtási rendelkezések kormány-, valamint minisztériumi rendeletek formájában.

Jelenleg semmilyen erre vonatkozó tervezet nem ismert még informálisan sem, csak különböző zavaros elképzelésekről lehet hallani. Kérdés: honnan tudta a közlekedési hatóság nyáron, hogy 2010. január 1.-vel milyen szabályozás lép hatályba? A jogalkotó (KHEM) egyetlen sajtónyilatkozatot sem adott ki 2009. november 20.-ig. 

A Gazdasági és Informatikai Bizottság elnöke volt az első, aki beterjesztette október 21.-én a T/10679/115 számú módosító indítványt, mint bizottsági javaslatot, de az Országgyűlés honlapján nem találni nyomát annak a bizottsági ülésnek, amely ezt a javaslatot tárgyalta. Adminisztrációs tévedés? 


Megdöbbentő az egész gépjármű hatósági műszaki vizsgálati rendszer átalakításának három éves időszaka, amelyet a jogszabályoktól való egyre nagyobb távolódás és felsorolhatatlan mennyiségű jogsértés jellemez (pl. műszaki adatlapok díja, törzskönyvek fénymásolása, stb.). 

A 2007-ben bevezetett integrált műszaki vizsgálat 360 ezer magyar gépjármű tulajdonost rövidített meg körülbelül 2,6 milliárd forinttal, míg a tevékenységet végző vállalkozások integrált műszaki vizsgálattal kapcsolatos vesztesége meghaladja az 1,5 milliárd Ft-ot. Az integrált műszaki vizsgálat során felderített visszaélések száma elhanyagolható (GVH tanulmány 2008. november), és egyébként sem lett volna szükség a műszaki vizsgálatra, mert egy járműazonosító adatainak valódisága, valamint az, hogy szerepel vagy sem a körözési nyilvántartásban, megtudható egy SMS küldésével, díja viszont tized része az integrált vizsgálat díjának. 

A közlekedési hatóság a 2010-es költségvetési törvény tervezete szerint közel 6 milliárd forintot köteles befizetni díjbevételeiből a központi költségvetésbe. A pénzpumpálási folyamat már körülbelül négy éve tart, átlagosan évi 7 milliárdos befizetési kötelezettséggel. A gépjármű tulajdonosok megszámlálhatatlan jogcímen fizetnek az állami költségvetésbe százmilliárdokat, ezen felül még a gépjárművizsgálatokból befolyó hatósági díjak egy része (körülbelül 30%-a) is az állami bevételeket gyarapítja. A nemzetközi példák azt mutatják, hogy az ilyen típusú díjak a közlekedést és a környezet védelmét szolgálják közvetlenül, míg hazánkban, a központi költségvetésben ismeretlen célokra olvadnak el, esetleg a korrupciót közvetetten támogatják.

A jelenleg folyó titkosított jogalkotás a legjobb példák egyike az állam működési zavaraira, a semmi nem számít elvének általános terjedésére és a kötelezettek folyamatos és indokolatlan megrövidítésére. Most is a kulisszák mögött készülő monopólium kialakítását, egy szűk érdekkör hosszú távú érdekeltségének megteremtését követhetjük. A gépjármű vizsgálatok területén jelenleg közel 4 ezer vállalkozás érdekelt 50 ezer alkalmazottal, akik a legtapasztaltabb szakemberek. A közlekedési hatóság elképzeléseinek megvalósulása esetében néhány hónap alatt több ezer munkanélküli szakember és sok száz csődbe jutó vállalkozás jelenik meg. Erre biztosan most van a legnagyobb szükség? 

A gépjármű vizsgálati rendszer átalakítása időszerű és szükséges, csak nem ebben a formában és módszerrel, mert ebből sem az autótulajdonos, sem a tevékenységet végző vállalkozások semmilyen előnyt nem fognak észrevenni. Azt már most sejteni lehet, hogy semmi nem lesz egyszerűbb, de olcsóbb sem. 

Szükségesnek látjuk nyomatékosítani, hogy a nemzetközi példák és az EU irányelvek nem a hatóság által elképzelt megoldás helyességéről győzik meg azt, aki azokat megismeri/megismerte. Az eljárások egyszerűsítése lenne a cél, ahol a gépjármű tulajdonosok valós szolgáltatásokért piaci alapon fizetnek, viszont a rendszerből száműzik a monopóliumot, mert annak jótékony hatásait már mindenki megtapasztalhatta.

A jogállamiság - ami már jó lenne, ha nem csak lózung, hanem valóság lenne -, megköveteli a jogalkotás biztonságát, az érintettek (a civil szféra) bevonását, javaslataik mérlegelését, megfontolását. A titokban megalkotott jogszabályok gyanúsak, és a jelenlegi hazai viszonyok között minden esetben a korrupciós szándékok megjelenését feltételezik. A gépjármű vizsgálatok területét érintő szabályozás kifejezetten rossz példa akkor, amikor a Kormány benyújtani szándékozik a korrupció ellenes törvény javaslatát, nem szólva a napokban megjelent nemzetközi figyelmeztető jelzésekről.

Forrás: vezess.hu

Módosítás dátuma: 2009. november 24. kedd, 09:00
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Budapest II. kerület, Budapest III. kerület, Budapest IV. kerület, Budapest V. kerület, Budapest VI. kerület, Budapest VII. kerület, Budapest XII. kerület, Budapest XIII. kerület, Budapest XIV. kerület, Budapest XV. kerület. 2011, 2012, 2013, 2014