Eredetiségvizsgálat, Eredetvizsga, Műszaki vizsga - Budapest

Az autótulajdonosok 25 ezret is spórolhatnak PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2006. október 18. szerda, 02:00
Közel két hét múlva, október 30-án kell közzétenniük a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) kínáló biztosítóknak, biztosítási egyesületeknek 2007. évi díjaikat, ám az autótulajdonosok szemlélete valószínűleg az idén sem változik: az elmúlt évekhez hasonlóan most is főként az ár alapján döntenek.

 

"A gépjármű-tulajdonosok minden évben többet takaríthatnak meg, ami annak is köszönhető, hogy minden évben van olyan piaci szereplő, amelyik állományt akar gyűjteni, s ezért a piaci átlagnál jóval alacsonyabb díjakkal rukkol elő" - mutatott rá Mestyán András, a CLB Független Biztosítási Alkusz igazgatója.

Az elmúlt években jellemzően 7-8 ezer forint volt az a "küszöb", amely már váltásra ösztökélte az autósokat, míg az ügyfelek 75 százaléka találhatott magának olyan ajánlatot, ahol több mint 15 ezer forintot spórolhatott meg.

Érdekesség, hogy az autósok díjérzékenysége a novemberi váltáskor "ütközik ki": tavaly novemberben átlagosan 40 ezer forintos kgfb-díjak születtek, ezzel szemben az évközi kgfb-szerződések átlagosan 55 ezer forintra köttettek. Ennek okát abban látja Mestyán András, hogy év közben jóval kevesebben veszik igénybe az online alkuszok segítségét.

Az idén új szereplővel bővül a kgfb-t kínálók köre: színre lép a Signal Biztosító. A stratégiájáról mindeddig annyit közölt hivatalosan, hogy a célcsoportok részére megfelelően szegmentált, kockázatarányos díjakkal kíván piacra lépni.

Egy biztosítóegyesület ugyanakkor kiesik a novemberi váltásból: a TIR tevékenységét ugyanis a PSZÁF felfüggesztette, a MÁV esetében a korábbi felfüggesztés csak november végéig szól, így decembertől várhatóan már köthet új szerződéseket, és így részt vehet az idei biztosító átváltási időszakban is. A TIR-nek 2007. márciusig szüneteltetnie kell tevékenységét. Kérdés, hogy a két biztosító egyesület ügyfelei - tavaly összesen közel 80 ezren pártoltak át hozzájuk - hogyan döntenek, melyik piaci szereplőt választják.

Felértékelődik az online alkuszok szerepe

A biztosítótársaságok 2007. évi tarifái semmivel sem lesznek átláthatóbbak, mint tavaly, éppen ezért számítani lehet arra, hogy egyre többen veszik igénybe az online alkuszok szolgáltatásait.

A tavalyi novemberi váltásnál - azaz a 2006. évi díjaknál - már ugrásszerűen megnőtt az alkuszok szerepe: 1,5 millióan tarifáltak interneten keresztül, s közel 100 ezren váltottak, azaz az online alkuszok immáron egyharmados szeletet hasítottak ki a piacból.

"Évről évre nő a bizalom az online alkuszok szolgáltatásai iránt, ami több tényezőnek is köszönhető" - hangsúlyozta Mestyán András. Lényeges, hogy a CLB és a mellette működő két másik nagy online alkusz árgaranciát vállal, és a szolgáltatási színvonal is folyamatosan nő. Az online alkuszok küldik ki a csekkeket, a dokumentumokat, elektronikus kapcsolatuk van a biztosítókkal, az ügymenet tehát gyorsabbá vált, call centereket üzemeltetnek, a back-office környezetnek sem okoz nehézséget a nagyszámú szerződéskötés, ráadásul a kampányra is sokkal jobban fel tudnak készülni, mint akár egy biztosító.

Mestyán András véleménye szerint 5-6 ezer forintra csökkenhet a váltási hajlandóság küszöbe, miközben az átlagos megtakarítási összeg is tovább nőhet, elérheti a 25 ezer forintot.

Ennek következtében elképzelhető, hogy a tavalyi 300 ezerrel szemben az idén már 500 ezren váltanak biztosítót, s ennek a 30-40 százalékát a három nagy online alkusz fogja lebonyolítani.

Forrás: origo.hu  

 

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Budapest II. kerület, Budapest III. kerület, Budapest IV. kerület, Budapest V. kerület, Budapest VI. kerület, Budapest VII. kerület, Budapest XII. kerület, Budapest XIII. kerület, Budapest XIV. kerület, Budapest XV. kerület. 2011, 2012, 2013, 2014