Eredetiségvizsgálat - Amit tudni akart!

Drágul az átírás Akár tizenötszörösére nőhet a súlyadó PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2006. június 21. szerda, 02:00

A súlyadó mértékének a módosítása érzékenyen érinti majd a gépjármű-tulajdonosokat, az eddigi tömegalapú számítást ugyanis teljesítményre alapozott adózás váltja fel. A Napi Online számításai szerint akár 15-szörös is lehet a drágulás. Az intézkedés legjobban a motorosokat sújtja. Sőt, az átírás illetéke is emelkedik jövőre.

Az eddigi szabályozás alapján a súlyadót az adott gépjármű saját tömege (önsúlya) alapján kellett megfizetni, 100 kilogrammonként 1200 forintot, a pénzt az önkormányzat szedte be és elvileg az utak karbantartására fordították. Az új szabályozás szerint nem a súly, hanem a teljesítmény szerint határozzák majd meg az adó mértékét, s a korosabb autók után alacsonyabb kiadással lehet majd számolni. Az egyes pénzügyi törvények módosításáról szóló javaslat szerint a gyártás évében és az azt követő 3 naptári évben kilowattonként 300, a 4-7 éves autó esetében 260 forintot kell fizetni évente. Az ennél öregebb gépjárműveknél az immár teljesítményadó kilowattonként 120-260 forint között lesz.

Egy új, 1,3 literes motorral szerelt, GC felszereltségű 68 kilowattos Suzuki Swift után az eddigi szabályok szerint, a 990 kilogrammos saját tömegből kiindulva 11 ezer 880 forintot fizetett a a tulajdonos, míg a tervezett változtatás nyomán kilowattonként 300 forintot, vagyis összesen évente 20 ezer 400 forint lesz a kötelezettség, vagyis több mint 70 százalékkal kell többet fizetni. Egy egynyolcas 95 kilowattos Toyota Avensis esetében eddig 16 ezer 200-at, a jövőben pedig 28 ezer 500 forint súlyadót kell fizetni, ez 75 százalékos emelkedést jelent.

Egy 8 éves Swift súlyadója most 9600 forint, az új szabályok szerint 10 ezer forint, azaz a szóban forgó autó esetében 4 százalék lesz a pluszkiadás. Aki egy 3 évnél fiatalabb, 1,4 literes Opel Astrát hajt, a jövőben 19800 forintot hagy a helyhatóságnál, szemben az eddigi 13200 forinttal. Egy prémium kategóriába tartozó egyéves 4,2 literes motorral szerelt, Audi A8 quattro adója jelenleg évente 21600 forint, míg a módosítás után 73800 forintról kap majd csekket a tulajdonos.

A motorosok terhei nőnek a legjobban

A legrosszabbra a motorosok számíthatnak - írja a Napi Online. A kétkerekűekért eddig legfeljebb pár ezer forintot kellett fizetni, a jövőben viszont lesz olyan motor, melynek éves súlyadója meghaladja a 40 ezer forintot. A Suzuki GSX 1300 (Hayabusa) 217 kilogramm saját tömege 3600 forintos éves súlyadót jelentett eddig, a törvénymódosítás életbe lépésével azonban 38640 forint lesz a sarc, a GSX R 1000 után pedig 2400 forint helyett 39302 forint lesz a teher, ami tízszeres, illetve tizenötszörös emelkedést jelent.

Tulajdonosváltáskor esedékes átíratás költségei is emelkednek. Jelenleg köbcentiméterenként 15 forintot kell leróni illetékként, a törvénymódosítás az egységárat 18 forintra emeli. A kizárólag elektromos hajtómotorral ellátott gépjármű esetén az illeték mértéke a hajtómotor teljesítményének minden megkezdett 1 kilowattja után 800 forint az illeték, szemben a mostani 600 forinttal, a Wankel-motoros gépjárművek esetén a kamratérfogat köbcentiméterenkénti 30 forintos illetéke 36 forintra nő.

Forrás: muszakiforum.hu
Módosítás dátuma: 2009. július 21. kedd, 19:47
 

Hozzászólások  

 
0 #1 hennesy 2006-06-24 11:11
Demecserben lakom,évek óta fizetem a súlyadót de az utakon már hidat kell húzni a kátyúk fölött,hogy közlekedni lehessen.Valyon kinek a zsebébe fog vándorolni a 15-szörösön beszedett súlyadó?
Idézet
 
 
+1 #2 'Vendég' 2006-07-26 00:40
tehát sportautó elfelejtve. ha ezt megteszik esküszöm eladom az autóm és nem veszek egy jó ideig.Vagy fogom magam, és kimegyek külföldre ahonnan majd 300 le -vel jövök és röhögök mindenkin. Ez katasztrőfa!!!! !
Idézet
 
 
+1 #3 'Vendég' 2006-07-27 15:09
:-(
Idézet
 
 
+2 #4 'Vendég' 2006-08-13 21:34
Kapja be az összes komcsi !!!!!!!!!
Idézet
 
 
+2 #5 'Vendég' 2006-08-22 15:05
Meddig lehet még lehúzni minket?
Dögöljön bele aki itt akar élni. Semmit nem kapunk cserébe.
Idézet
 
 
+2 #6 'Vendég' 2006-08-24 17:54
Ez a kormánynak nevezett söpredék tönkreteszi az autósokat, a vállakozókat és az országot! Itten már csak meghalni lehetne...de azt se hagyják. Tudjátok, mennyi egy temetés? Egy középkorú Swift ára...
Idézet
 
 
+1 #7 Vendég 2007-01-28 17:39
Sok köcsög odafent ők elvannak mert annyit raknak zsebre amenyit még nem szégyelnek szarnak ők a népre hogy már egy kis szaros 15 éves autót se lehet fentrertani mert többe kerül mintha taxival mennék a dolgomra. Bubi
Idézet
 
 
+1 #8 Vendég 2007-02-06 20:43
Az a nevetséges, hogy ilyen mértékben(70-75%) mernek különböző dolgokat felemelni.
Az eddigi kormányoknak legalább volt annyi esze, hogy elviselhetőbb
modon terhelte a Magyar embert.
Ez a kormány a gátlástalan emberek, és politika kormánya.
Magyar ország az emberekről szól
nem a kormányáról, valaki felvilágosíthat ná erről öket.
Idézet
 
 
0 #9 Vendég 2007-02-25 18:55
Igen, Március 15-én fel fogjuk világosítani őket...
Idézet
 
 
+1 #10 Vendég 2007-02-28 07:51
mivel a pénz az önkormányzatokn ál marad, ezért meg kell kérni a fideszes polgármestereke t (úgye narancssárga az ország) hogy a helyi lakosoknak fizessék vissza a súlyadót - és ezt Ők ugye lelkesen meg fogják tenni
mekkorát szívnak a Bp-iek
:O)

márc.15-n mindenki a saját kis narancsos polgmesterét világosítsa fel előre!
Idézet
 
 
+1 #11 Vendég 2007-03-01 13:44
Én maximálisan bizakodó vagyok ! A fidesz és polgármesterei majd bojkottálják ezt a népnyúzó, komcsi döntést ! Ugye jól gondolom enberek ? Hiszen a fidesz az emberek oldalán áll !
Idézet
 
 
+2 #12 Vendég 2007-03-14 15:15
tetves banda aki ezt teszi !!!
Idézet
 
 
+2 #13 Vendég 2007-03-14 22:35
Ilyen hulladék kormány nem létezik a világon.
Idézet
 
 
+2 #14 Vendég 2007-03-20 19:06
Mi fizessük meg a hazugságuk árát!!??

Idézet
 
 
+1 #15 Vendég 2007-03-23 12:08
sajna ennek a kormánynak már nem emberek,netán polgárok vagyunk,csak zavaró számok ,amiket ki kell radírozni.vissza kéne hozni a felnégyelést,ak kor talán nem lennének ilyen pofátlan FÉRGEK!!/a férgektől elnézést!!/
Idézet
 
 
0 #16 Vendég 2007-03-29 16:15
Településenként nyilvánossá kellene tenni, mennyi pénz folyt be egy évben a súlyadóból, és effektíve mi történt abból a település útjain. Ezt a mi községünkben sötét homály fedi.... gondolom a probléma egyetemes
Idézet
 
 
0 #17 Vendég 2007-04-11 20:19
ezeket az árakat azok határozzák meg akiknek az életben nem kellet autó(k) után fizetni.
Idézet
 
 
0 #18 Vendég 2007-04-12 07:52
sajnos itt élünk,ezen nem lehet változtatni,a föntiek is olyanok mint mi itt lent csak ők jobban hozzáférnek a dolgokhoz,ők is magyarok.Csak látnánk azt hogy javulnak az utak ,de nem látszik a sok beszedett bírság,meg díjj,csak a polgármesteri,m eg egyébb hivatalok alkalmazottjai fejlődésén ami töretlenül ivel felfelé.Azt kéne felülvizsgálni, és le lehetne cserélni a közmunkásokar,m eg a börtönlakókat akik pár ezerért ülnek,ezek meg milliókat lopnak legálisan.Legyenek vele boldogok,csak annak örülök hogy ők is itt élnek,úgy hogy baszhatják!
Idézet
 
 
+2 #19 Vendég 2007-05-31 09:19
Én csak azt kívánom annak a baromnak, aki ezt kitalálta, hogy naponta költsön annyit gyógyszerre ezek után, amennyit pluszban a nyakunkba vert ezzel az oltári \"jópofa\"ötlettel...Ha képviselőként én is hazavihetném a 400-at, lehet röhögnék én is az egészen, de havi 90nettó mellett, inkább sírnék kínomban! A benzin is az egeket veri, az abból beszedett adót sem forgatják vissza az utakra, cserélheted a féltengelyeket és a lengőket, ész nélkül. Ebből a többletből kíváncsi leszek hány ft fog az úthálózat javítására vissza kerülni!
Idézet
 
 
0 #20 Vendég 2007-06-27 13:13
si@ 2007.04.12-én írt hozzászólása frankón fején találja a szöget. szivesen megnézném, hogy fletovics elvtárs nagy szolgálati gépeire mennyi közpénzt költ el a meh.
Idézet
 
 
+2 #21 Vendég 2007-07-28 12:02
Helló mindenkinek! Én most próbálok autót venni de már most rosszul vagyok attól, hogy mennyire le fognak húzni anyagilag azok a rohadt vörös köcsögök, de venni fogok mert nekem ez az egyik álmom és valóra fogom váltani. Ami a legnagyobb baj sztem hogy mi hagyjuk is lehúzni magunkat mert úgy érezzük, hogy nem tehetünk semmit, nemtom mitszólna a kormány ha 1 teljes hétig nem használná senki az autóját és 1 teljes hétig vernénk a parlament ajtaját a köcsögségektől, egyrészt beszarnának a nép hatalmától mert nem az övüké az ország hanem a magyar népé, másrész mekkora pénztől esnének el :D, nefél akkor azthiszem rájönnének, hogy mekkora hatalma van a népnek csak az a baj senki nem mer felszólalni, mert attól fél hogy ő húzza a rövidebbet, aminek elég nagy a valószínűsége. külföldön hiába kell robotolni, de ott a kukás fizetése annyi mint egy háztartában élőké. Hát igen szomórú vagyok hogy ide születtem, de el se mennék szívesen mert a barátaimat és ismerőseimet rokonaimat nem tudnám itt hagyni
Idézet
 
 
+1 #22 Vendég 2007-10-07 17:49
egy dolog maradt leleményes a magyar kikell találni valamit pl anno taxis blokád jé bejött nem
v
Idézet
 
 
+1 #23 Martin 2008-12-13 13:09
Jelenleg kanadaban elek es haza szeretnek koltozni,de rendezen felek!Bmw e38-at akarok venni de mint latom tobbe kerul a leves mint a hus!Ha lehet itt karomkodni akkor dogoljon bele az osszes hulye fasszopo geci torvenyhozo!
Idézet
 
 
+3 #24 Lorenzius 2010-02-17 11:33
Én most vettem egy 15 éves autót,és csak nyeltem mikor az új jogszabályokkal szembesültem!Ek kora bárány,és megalázható népet ,mint mi vagyunk keresni se lehetne.Irigy,zsebmetsz ő,hazug ,korrupt,bizalm atlan politikával az élen!Tetves
Zs....ók,pesti csavargók irányítanak mindent,mi meg esszük a szarjukat,és még mindig hiszünk bennük.Aki teheti ...irány külföld!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Budapest XI ker, Herceghalom, Páty, Telki, Budaörs, Budakeszi, Zsámbék, Csabdi, Mány, Gyermely, Szomor, Tök, Perbál, Budajenő, Nagykovácsi, Biatorbágy, Törökbálint, Diósd, Érd, Tárnok, Sóskút, Etyek,  Tinnye, 2009, 2010, 2011