Eredetiségvizsgálat - Amit tudni akart!

Megszűnhet a regisztrációs adó - igent mondtak Kovács László javaslatára PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2006. szeptember 05. kedd, 02:00
Több mint kétharmados támogatást kapott az Európai Bizottságban Kovács László adóügyi biztos regisztrációs adóról szóló javaslata.

 

A regisztrációs adó fokozatos eltörlését tekinti egyik legfontosabb céljának az Európai Unió adó- és vámügyi biztosa, Kovács László. Tervezete kedden megkapta a jóváhagyást az Európai Parlament plenáris ülésétől is. Az Európai Bizottság magyar tagja a szavazás után nyilatkozott a Magyar Rádiónak:

- A felszólalásokból és a szavazás eredményéből, abból, hogy több mint kétharmados támogatást kapott a javaslat, egyértelműen kiderült, hogy a képviselők nagy többsége megértette a javaslat lényegét, hogy ez állampolgár, azaz gépkocsivásárló-barát, autóipar-barát és környezetbarát javaslat – mondta Kovács László. Fokozatosan leépíti, pontosabban beépíti a regisztrációs adót az éves üzemben tartási adóba, ezzel a vevőknek lehetővé teszi, hogy ne egy összegben, hanem évente fizessék a regisztrációs adót, kizárja a regisztrációs adó - jelenleg sajnos gyakorlat - többszöri kivetésének a lehetőségét.

A Bizottság egyébként már kifogásolta, hogy például Magyarországon is regisztrációs adót kell fizetni a külföldről behozott autókért akkor is, ha azokra már az első üzembe állításkor kivetették az adót. Kovács László javaslatát támogatta egyébként Becsey Zsolt fideszes euroképviselő is, aki szerint a regisztrációs adó megszüntetése az elöregedett magyar autópark felfrissítését is elősegítené. Persze ehhez az kell, hogy a bizottsági kezdeményezés megkapja a jóváhagyást a tagállamoktól is.

Forrás: radio.hu

Módosítás dátuma: 2008. november 30. vasárnap, 07:10
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Budapest XI ker, Herceghalom, Páty, Telki, Budaörs, Budakeszi, Zsámbék, Csabdi, Mány, Gyermely, Szomor, Tök, Perbál, Budajenő, Nagykovácsi, Biatorbágy, Törökbálint, Diósd, Érd, Tárnok, Sóskút, Etyek,  Tinnye, 2009, 2010, 2011