|
Írta: Administrator
|
|
2009. november 29. vasárnap, 10:25 |
|
2004 végén a környezetvédelmi tárca elkészítette az Európai Parlament és Tanács 2000/53/EK számú, az elhasználódott járművekről szóló jogharmonizáció irányelvének a magyarországi bevezetéséhez szükséges 267/2004. (IX.23.) Kormányrendeletét, amely a hulladékká vált gépjárművek hasznosítását és a gyártói fellelőséget szabályozta. A gyártói felelősségre és a megosztott felelősségre épülő hazai szabályozórendszer harmonizál az EU � irányelvekkel, azonban az előírások végrehajtása nem megfelelő, a feltételek bizonyos esetekben hiányosak. A Belügyminisztérium 2005.1. félévi adatai alapján a forgalomból véglegesen kivont a regisztrált bontó-hulladékkezelő létesítménybe került járművek aránya, az összes véglegesen kivont jármű 10%-át sem érte el.
2005 január 1-től a "Bontási átvételi igazolás" kiadásának feltétele a kivonás előtti eredetiségvizsgálat elvégzése, melynek költsége a gépjármű tulajdonosát az egyéb felmerülő kiadásokon felül indokolatlanul magasan terheli. GÉMOSZ álláspontja szerint a fenti szabályozás ennek megfelelően nem eredményezi a rendelet hatékony betartását.
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2009. november 24. kedd, 08:56 |
|
Komoly kritikát fogalmaz meg az Európai Autószervizek Egyesülete a gépjárművek műszaki vizsgáztatása és környezetvédelmi felülvizsgálata terén várható változások miatt. Szerintük már eddig is milliárdokat vesztettek az autósok, s csak rosszabb lesz.
|
|
Módosítás dátuma: 2009. november 24. kedd, 09:00 |
|
Írta: Administrator
|
|
2009. november 16. hétfő, 20:04 |
|
A vizsgált autók közel fele alkalmatlan a biztonságos közlekedésre, ugyanis vagy a fényszóró, vagy a fékberendezésük hibás a járművekben- derült ki a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság által szervezett ingyenes műszaki vizsga ellenőrzésen.
|
|
Módosítás dátuma: 2009. november 16. hétfő, 20:07 |
|
|
Írta: Administrator
|
|
2009. november 16. hétfő, 20:20 |
|
Rossz év vár az autósokra jövőre... Július 1-től 20 százalékról 25 százalékosra nőtt az üzemanyagok ÁFA-ja, ráadásul a jövedéki adó mértékét is növelte a kormány. A jövő évre elfogadott adócsomag azonban tovább növeli majd a benzin és a gázolaj árát, ráadásul nő az autók teljesítményadója, és 125 kW teljesítmény plusz adót kell majd fizetni.
|
|
Módosítás dátuma: 2009. november 16. hétfő, 20:35 |
|
Írta: Administrator
|
|
2009. november 03. kedd, 21:55 |
Januártól egységesítik a műszaki és környezetvédelmi (zöldkártya) vizsga idejét, így az idősebb autóknak kétévente, a műszakival együtt kell megújítani a zöldkártyát.
|
|
Módosítás dátuma: 2009. november 03. kedd, 21:59 |
|
|
|
|
<< Első < Előző 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Következő > Utolsó >>
|
|
15. oldal / 30 |