Eredetiségvizsgálat, Eredetvizsga, Műszaki vizsga - Budapest

Rossz idők jönnek a motorosokra PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2006. június 22. csütörtök, 02:00
A jelenlegi négy-tízszeresére emelkedhetnek a motorosok adóterhei, ha bevezetik a súlyadót felváltó, teljesítményalapú gépjárműadót. A kereskedők szerint ezzel a kereslet is visszaeshet, aminek már most látszanak az első jelei, egyre kevesebb az érdeklődő a motorszaküzletekben. Rosszul járnak a motoros futárok is, hisz a nagyobb adóterher az ő költségeiket is jelentősen megnöveli majd - írja a Napi Gazdaság. Az új gépjárműadóról szóló törvénytervezet legnagyobb vesztesei azok, akiknek könnyű, nagy teljesítményű motorjuk van: ők a jelenlegi átlagos 3600 forint helyett akár 38 ezer forintot is fizethetnek. Várhatóan a piac is ennek megfelelően fog átrendeződni, vagyis a kisebb teljesítményű motorokat fogják keresni a vevők.

A motoros futároknál az adóemelés mellett az üzemanyagok drágulása is komoly terhet jelent. A cégek a többletköltségeknek csak egy részét tudják átterhelni az ügyfelekre, mert a verseny óriási, és mindig akad olyan, aki a minimális ár alá is hajlandó menni, csak hogy megszerezzen egy-egy nagyobb ügyfelet.

A változások nyertesei a biciklis futárok lesznek, mivel náluk nem lesz ilyen költségnövekedés.

Forrás: uno.hu
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Budapest II. kerület, Budapest III. kerület, Budapest IV. kerület, Budapest V. kerület, Budapest VI. kerület, Budapest VII. kerület, Budapest XII. kerület, Budapest XIII. kerület, Budapest XIV. kerület, Budapest XV. kerület. 2011, 2012, 2013, 2014

Parse error: syntax error, unexpected '=', expecting ')' in /home/eredet/public_html/stat1/var/access.php on line 1694